Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Díjlovaglás

 A díjlovaglás egy bemutató, aminek célja, hogy bemutassa azt a tökéletes összhangot és harmóniát, ami ló és lovas között létrejött.

 Célja a ló szervezetének és képességeinek harmonikus kifejlesztése. Ebből következik, hogy a lovat egyidejűleg kell nyugodttá, hajlékonnyá, feloldódottá és hajlíthatóvá, ugyanakkor engedelmessé és figyelmessé tenni, hogy így a lovas és a ló között tökéletes összhang valósuljon meg.


A Piaffe

A piaffe nagymértékben összeszedett, kadencírozott, a lábak átlós emelésével végrehajtott 
mozgás, ami azt a benyomást adja, hogy a ló egyhelyben üget. A ló háta elengedett és rugalmas. A 
hátulsó lábak enyhén ültetettek, a csánk aktív, így a vállak szabadok, könnyedén mozognak. Minden 
átlós láb pár felváltva, egyenletes kádenciával emelkedik és helyeződik vissza a talajra.
piaffe.jpg
















Oldallépés

Az oldaljárárs oldal irányú mozgás, ahol a ló a farka felé néz, 30 fokosnál kissebb szögeben. A ló a lovas külső lába körül hajlik meg, a ló itt négy különböző nyomvonalat húz, ahogy a hosszú oldal mentén halad, úgy, hogy a feje a pálya belseje felé néz.
oj.jpg















Piruett

A pituett 360 fokos fordulat. Az első lábak közbe mozognak, miközben a hátsó lábak egy ponthoz közeé maradnak, amennyire csak lehet. Ha a súly már a hátsó lábakon van, az első lábak a lehető legkönnyebben tudják végrehajtani a piruettet.
pruet.jpg














 


Nyújtott ügetés

A nyújtott ügetésben a ló az első két lábát sokkal magasabbra emeli, amennyire csak tudja.
nyujtott-ug..jpg













 

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Június >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    


Statisztika

Online: 3
Összes: 64754
Hónap: 1071
Nap: 32